2012. november 27., kedd

Huszárik Zoltán: Szindbád (1971)


Szindbád Huszárik Zoltán első nagyjátékfilmje. A már 40 éves rendezőben hosszú évekig érlelődött a Krúdy-novellák megfilmesítésének terve (amihez annak ellenére ragaszkodott, hogy kezdetben számos eltasításban volt része: bírálói lehetetlen vállalkozásnak tekintették Krúdy költői prózáját filmre vinni, mondatait filmes párbeszédként alkalmazni).




A film 1971-es bemutatását azonban komoly siker övezte. Huszáriknak sikerült kikerülni az irodalmi adaptációk buktatóit, megtalálni azt az utat, ahol az író sajátos világa, költői nyelve valóban megszólalhat. Az irodalmi Szindbád nem szövegszerűségében, hanem hangulatában van jelen a filmben – azon képek által, amelyeket hiába keresnénk Krúdynál. Nem találnánk. És miként a novellákban gyakran elmosódnak az idő határai (a múlt és jelen egymásbaolvad, az objektív és szubjektív idő egymásraépül), úgy a filmben is gyönyörűen megvalósul az idősíkokkal való játék. Az elbeszéléseket asszociációs montázsok szövik át – és bár e formabontó elemek akár szét is tördelhetnék a filmet, hála az értő rendezésnek, egy koherens egészet alkotnak.

Maga a rendező a következőképp vallott arról, hogy miért is vonzotta Szindbád története: „A mese ejtett rabul... Egy gáláns lovag tette a szépet, ette a jót, kóstolt bele a fonnyadó avarba és a fanyar borokba. Az ódon városokat, szalonokat, kocsmákat, színes nyomatként raktározza az emlékezet... többszólamú, fátyolos közlése mögött akkor éreztem meg a férfias szemérmet. (...)
Mit akar Szindbád? Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni - tájban, nőben, tárgyban, az ételek jóízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos kertjeiben (...) Állandó hely -, és helyzetváltoztatása tudniillik a lélek helykeresése, a megállapodás utáni vágy, sajátos módon  ezt a különbékét még a test sem képes megélni. Nem hagy maga után mást, csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit, emlékfoszlányokat, szótöredékeket kap ajándékul az élettől, s ha megfejteni igyekszik őket, s megy élete lelőhelyei után, képtelen egybekapcsolni a fogalmakat, szervesülni a megélt élettel - eredményként a kontaktus hiányát kapja, bábeli hangzavart, ahol mindenki mondja a magáét, mint a pereces. Csak a csend a megnyugtató, az élőszó értelmét vesztette..."

2 megjegyzés:

  1. Különleges film a Szindbád. Elsőre a fényképezés és operatőri munka (pl. szuperközeli plánok akár a végén is a kezéről)tűnt fel nekem, illetve az, hogy a film időszerűtlen, a tér-és idősíkok ad hoc jelleggel váltogatják egymást. Ezek miatt illetve a képbevágások miatt (melyek itt is érzéseket fejeznek ki és a cselekményt is mesélik) nagyon hasonlónak találom a Szerelem című filmhez. Mintha egy sok kis mozaikból összerakott életet ismerhetnénk meg a mű végére. Bár a novellákat nem olvastam, de az átjött, hogy a film egyfajta érzést, hangulatot próbál kelteni és nem elsősorban maga a történés a fontos. Nekem kicsit ugyanakkor fura volt ez az egész, azt hiszem ha nem tudtam volna, hogy irodalmi mű alapján készült, akkor is kitaláltam volna a film során. Néha úgy éreztem, hogy nem nagyon haladnak semerre a dolgok, hanem csak filozofálgatás folyik. Aminek persze szintén megvan a létjogosultsága (mert a téma egyébként jó) csak számomra elég idegen, hogy ennek a kerete egy film.

    VálaszTörlés
  2. Szerintem hatásosabbak voltak a gyors képbevágásokból összeálló montázsok, mint a Szerelem című filmben. A néző gyakran nem tudta követni a szereplő gondolat menetét, nem értette a képeket, és csak egy zavaros kavalkádot látott maga előtt. Ebben a filmben ezeknek a montázsoknak talán még inkább a benyomás, érzés kifejezése volt a cél, és a gyors képek egymás utáni kavalkádja még jobban kifejezte a szereplő lelki világának zaklatottságát, nyugalmat nem találó helyzetét. Érdekes, hogy ezek a gyors képek sokszor lehetetlen, irreális dolgot ábrázoltak. Például gondolok a meztelen nőre, aki a hóban gurul. Talán ez is azt hangsúlyozza, hogy ezek nem letisztult gondolatai a főhősnek, hanem egy impulzus hatására benne felelevenednek különböző emlékek, érzések, illatok, színek stb, és ezekből összeáll egy kép. Az időbeliség "elkenése", az idősíkokkal való játék is a nyugtalan lélek állapotszerűségét sugallta.

    VálaszTörlés