Szindbád Huszárik
Zoltán első nagyjátékfilmje. A már 40 éves rendezőben hosszú évekig érlelődött
a Krúdy-novellák megfilmesítésének terve (amihez annak ellenére ragaszkodott,
hogy kezdetben számos eltasításban volt része: bírálói lehetetlen
vállalkozásnak tekintették Krúdy költői prózáját filmre vinni, mondatait filmes
párbeszédként alkalmazni).
A film 1971-es
bemutatását azonban komoly siker övezte. Huszáriknak sikerült kikerülni az
irodalmi adaptációk buktatóit, megtalálni azt az utat, ahol az író sajátos
világa, költői nyelve valóban megszólalhat. Az irodalmi Szindbád nem
szövegszerűségében, hanem hangulatában van jelen a filmben – azon képek által,
amelyeket hiába keresnénk Krúdynál. Nem találnánk. És miként a novellákban
gyakran elmosódnak az idő határai (a múlt és jelen egymásbaolvad, az objektív
és szubjektív idő egymásraépül), úgy a filmben is gyönyörűen megvalósul az idősíkokkal
való játék. Az elbeszéléseket asszociációs montázsok szövik át – és bár e
formabontó elemek akár szét is tördelhetnék a filmet, hála az értő rendezésnek,
egy koherens egészet alkotnak.
Maga a rendező a
következőképp vallott arról, hogy miért is vonzotta Szindbád története: „A mese
ejtett rabul... Egy gáláns lovag tette a szépet, ette a jót, kóstolt bele a
fonnyadó avarba és a fanyar borokba. Az ódon városokat, szalonokat, kocsmákat,
színes nyomatként raktározza az emlékezet... többszólamú, fátyolos közlése
mögött akkor éreztem meg a férfias szemérmet. (...)
Mit akar Szindbád?
Elsősorban élni, minden életközegben benne lenni - tájban, nőben, tárgyban, az
ételek jóízében, kifakult borospoharak tükrében, temetők mohos kertjeiben (...)
Állandó hely -, és helyzetváltoztatása tudniillik a lélek helykeresése, a
megállapodás utáni vágy, sajátos módon
ezt a különbékét még a test sem képes megélni. Nem hagy maga után mást,
csak a pillanat szétroncsolt emlékműveit, emlékfoszlányokat, szótöredékeket kap
ajándékul az élettől, s ha megfejteni igyekszik őket, s megy élete lelőhelyei
után, képtelen egybekapcsolni a fogalmakat, szervesülni a megélt élettel -
eredményként a kontaktus hiányát kapja, bábeli hangzavart, ahol mindenki mondja
a magáét, mint a pereces. Csak a csend a megnyugtató, az élőszó értelmét
vesztette..."
