Nekem Makk Károly kihagyásos technikája nagyon tetszett a film kapcsán: a különböző képek úgy elevenedtek meg, mint a szereplő emlékképei. Így tulajdonképpen „belelátunk” az éppen aktuális szereplő fejébe, látjuk a gondolatait. Ugyanakkor erős a kimondatlanság is, gyakran nem tudjuk meg, mire utal az éppen felsejlő emlékkép, pl. az 5. szobaszám, vagy hogy pontosan mi történt János öccsével, Gyurival. A film két novella „összegyúrásából” készült, amit szerintem érezni is lehet, mivel élesen elkülönül az utolsó 20 perc a film többi részétől. Ezen kívül a történetmesélésben is felfedezhető a kihagyás eszköze – két jelenet között van, hogy két hét is eltelik. Ugyanakkor ennek a Mama, Stina betegsége kapcsán ez a beteg ébrenlét és álom közötti állapotát is jelentheti – hiszen ilyenkor összekuszálódnak az ember fejében az események, mivel ritkán és csak rövid ideig van magánál. A filmben kitüntetett szerepe van a zenének is: a zenedoboz dallama általában a Mama szobájában csendül föl, és boldog emlékek, a múlt köthető hozzá (század elei lovasok, kastély, bál, stb.) A másik zenei motívum a konkrét zene-szerű, modern zenei bejátszások, amik a jelen komorságához, vagy rossz emlékekhez kötődnek (János elvitele). Ehhez tartozó képsor általában a macskakő, a bokor levelei, utcai repedések, valamint a villamoson való utazás is. Ez egyben talán a Mama által képviselt boldog múlt és a rideg jelen közötti átmenetet is jelentheti. A villamos ugyanakkor a film végén is megjelenik, és itt is talán János számára a szabadulás miatt érzett öröme és az anyja halála felett érzett szomorúsága közötti átmenetet is jelentheti, valamint az eső is talán ennek a szimbóluma: hiába hiszed azt, hogy megmenekültél, mégis ki vagy szolgáltatva az életnek/rendszernek.
Sajátos világot (mégpedig két világot) mutat be ebben a filmben Makk Károly. Az egyik oldalról megjelenik a régi, századeleji polgári világ a mama visszaemlékezéseiben, a másik oldalról pedig a Lucát körülvevő, már-már élhetetlen ’56 utáni jelen. Ez a kettő éles kontrasztban jelenik meg végig a filmben, az összekötő kapocs a kettő között János. A film légköre sokszor nyomasztó és végig abszurd. Abszurddá a filmet a két nő viszonya teszi, hiszen mindketten kötődnek Jánoshoz. De amíg a mama még egyszer utoljára látni szeretné szeretett fiát halála előtt (ez a vágy élteti), addig Luca haragot, tehetetlenséget is érez János iránt, amellett, hogy hű marad hozzá és a kilátástalansága ellenére megőrzi szerelmüket. A mama szenvedése végül is halálával oldódik fel, míg Luca és János a film végén újrakezdhetik életüket, János szabadulása után (megjelenik a tavasz-motívum is). Képileg nekem egy kicsit a Sodrásban c. film jutott eszembe a film nézése közben, hiszen itt is vannak hasonló, visszatérő és sokat kifejező képek. Ezek egyrészt a mama visszaemlékezéseihez köthetőek, illetve ezeken keresztül élhetjük át az idős nő szenvedéseit is, bele tudunk helyezkedni a helyzetébe. Vegyesen jelennek meg a századforduló polgári világának boldog képei, illetve a jelen nyomasztó, statikus képei: félbevágott alma, szemüveg, fél citrom, az öregasszony füle. Ezek ciklikusan ismétlődnek a film során. Feltűnő még a vízzel való játék, mely szintén a reménytelenséget, a tehetetlenséget fejezi ki (tócsába csepegő cseppek, ablakon lefolyó esőcseppek). Ugyanakkor a film vége felé már ezek a képek nem jelennek meg többé (vagy csak utalásszerűen – szemüveg, könyv, melyek a mama halálára utalnak), később inkább a Jánosban lejátszódó folyamatokat érzékelhetjük (fekete autó, két ember kíséri Jánost – ezek a félelemre, a bizonytalanságra, a múltra utalnak). Aztán fokozatosan megnyugszik János és kezdi feldolgozni a történteket. Egyik kedvenc képem volt, amikor az ágyon ülve maga elé mered és egy almát szorongat a kezében. A film első felében kettészelt alma képét ez az új, egy és egész alma váltja fel. Ez pedig lehetőség az újrakezdésre, az új életre János és Luca számára. Nekem tetszett a film, különösen az, ahogy a hangulatot, saját világát megteremtette, mind a képi, mind a színészi játékkal.
Ismertem a címadó alaptörténetet. Visszaemlékezve középiskolás éveim legmeghatározóbb novellaélményére kicsit attól tartottam, hogy valami elsikkadhat, vagy túlzott elemzés áldozata lehet, ha egy másfél órás mozgóképen adaptálják. Eleinte örömmel fogadtam a cselekmény új elemeit, de aggodalmam részben beigazolódott. Az elbűvölő alakítást nyújtó Törőcsik Mari a csúcspontra szinte belefásult a játékba. Az utolsó szavak minta erejüket vesztenék a képzeletemben megjelenő asszony kifejezésmódjához képest. Nagyon előnyösnek tartom a gyakori képbevágásokat. Segítik az értést és ezáltal nem tűnik vontatottnak a lassúnak mondható film. Összességében sajnálom, hogy a kezdeti, az édesanya ápolását bemutató epizód minőségét számomra nem múlta felül az egész történetet mozgató cselekményszál.
Egy elég érdekes történetet mutat be a film. Nem mondom, hogy nagyon cselekménydús volt, azonban mégis volt mondanivalója. A visszamerengések egy másik idősíkot jelenítettek meg. A jelen és a múlt váltakozása és egymáshoz való viszonya a filmet végigkísérte. A folyamatos képbevágások, amik nagyrészt ilyen visszaemlékezések voltak igaz, hogy segítettek, hogy a film ne legyen túl vontatott, azonban szerintem sokszor érthetetlenné tették a filmet és néha kifejezetten zavaróak voltak. A gondoskodó embert Luca képében jelenítette meg Makk Károly. Én nagyon szeretem, amikor ilyen karakterű emberek jelennek meg egy filmben. A férj megjelenítése a filmben egy teljesen váratlan fordulat. Én személy szerint nem hittem volna, hogy meg fog jelenni. A végén azonban minden jóra fordul és egy happy end-el zárul.
Egyértelműen észrevehető, hogy a film két novellából lett megalkotva, a film vége teljesen elkülönül a többi részétől. A kapcsolat talán annyi, hogy megjelenik az az ember, aki mind Lucához, mind a Mamához kötődik, érdekes, hogy a film végén, amikor megjelenik, olyan, mintha róla szólna a film, s már nem a nőkről. A gyakori képbevágások sokszor számomra nem voltak értelmezhetők, ugyanakkor jól kifejezi az egész film gondolatiságát, a csekély cselekménnyel ellentétben fejekben lejátszódó folyamatokat. Érdekes volt számomra, hogy az egyes helyszínek mennyire elváltak egymástól. A film alapján nem tudnám becsülni az egyes helyszínek elhelyezkedését, egymástól való távolságukat, a rendező többnyire beltéri közeli képekkel dolgozott. A két nő viszonya is érdekes, mintha a Mama lenne gyermek, aki szerelmes a professzorba, elhiszi a fiáról, hogy híres színész, ábrándozik, s a nála fiatalabb lány kell róla gondoskodjon, és a zord szocialista körülmények között egyre ellehetetlenebbülő helyzetben helytállni.
Nekem Makk Károly kihagyásos technikája nagyon tetszett a film kapcsán: a különböző képek úgy elevenedtek meg, mint a szereplő emlékképei. Így tulajdonképpen „belelátunk” az éppen aktuális szereplő fejébe, látjuk a gondolatait. Ugyanakkor erős a kimondatlanság is, gyakran nem tudjuk meg, mire utal az éppen felsejlő emlékkép, pl. az 5. szobaszám, vagy hogy pontosan mi történt János öccsével, Gyurival.
VálaszTörlésA film két novella „összegyúrásából” készült, amit szerintem érezni is lehet, mivel élesen elkülönül az utolsó 20 perc a film többi részétől. Ezen kívül a történetmesélésben is felfedezhető a kihagyás eszköze – két jelenet között van, hogy két hét is eltelik. Ugyanakkor ennek a Mama, Stina betegsége kapcsán ez a beteg ébrenlét és álom közötti állapotát is jelentheti – hiszen ilyenkor összekuszálódnak az ember fejében az események, mivel ritkán és csak rövid ideig van magánál.
A filmben kitüntetett szerepe van a zenének is: a zenedoboz dallama általában a Mama szobájában csendül föl, és boldog emlékek, a múlt köthető hozzá (század elei lovasok, kastély, bál, stb.) A másik zenei motívum a konkrét zene-szerű, modern zenei bejátszások, amik a jelen komorságához, vagy rossz emlékekhez kötődnek (János elvitele). Ehhez tartozó képsor általában a macskakő, a bokor levelei, utcai repedések, valamint a villamoson való utazás is. Ez egyben talán a Mama által képviselt boldog múlt és a rideg jelen közötti átmenetet is jelentheti. A villamos ugyanakkor a film végén is megjelenik, és itt is talán János számára a szabadulás miatt érzett öröme és az anyja halála felett érzett szomorúsága közötti átmenetet is jelentheti, valamint az eső is talán ennek a szimbóluma: hiába hiszed azt, hogy megmenekültél, mégis ki vagy szolgáltatva az életnek/rendszernek.
Sajátos világot (mégpedig két világot) mutat be ebben a filmben Makk Károly. Az egyik oldalról megjelenik a régi, századeleji polgári világ a mama visszaemlékezéseiben, a másik oldalról pedig a Lucát körülvevő, már-már élhetetlen ’56 utáni jelen. Ez a kettő éles kontrasztban jelenik meg végig a filmben, az összekötő kapocs a kettő között János. A film légköre sokszor nyomasztó és végig abszurd. Abszurddá a filmet a két nő viszonya teszi, hiszen mindketten kötődnek Jánoshoz. De amíg a mama még egyszer utoljára látni szeretné szeretett fiát halála előtt (ez a vágy élteti), addig Luca haragot, tehetetlenséget is érez János iránt, amellett, hogy hű marad hozzá és a kilátástalansága ellenére megőrzi szerelmüket. A mama szenvedése végül is halálával oldódik fel, míg Luca és János a film végén újrakezdhetik életüket, János szabadulása után (megjelenik a tavasz-motívum is).
VálaszTörlésKépileg nekem egy kicsit a Sodrásban c. film jutott eszembe a film nézése közben, hiszen itt is vannak hasonló, visszatérő és sokat kifejező képek. Ezek egyrészt a mama visszaemlékezéseihez köthetőek, illetve ezeken keresztül élhetjük át az idős nő szenvedéseit is, bele tudunk helyezkedni a helyzetébe. Vegyesen jelennek meg a századforduló polgári világának boldog képei, illetve a jelen nyomasztó, statikus képei: félbevágott alma, szemüveg, fél citrom, az öregasszony füle. Ezek ciklikusan ismétlődnek a film során. Feltűnő még a vízzel való játék, mely szintén a reménytelenséget, a tehetetlenséget fejezi ki (tócsába csepegő cseppek, ablakon lefolyó esőcseppek). Ugyanakkor a film vége felé már ezek a képek nem jelennek meg többé (vagy csak utalásszerűen – szemüveg, könyv, melyek a mama halálára utalnak), később inkább a Jánosban lejátszódó folyamatokat érzékelhetjük (fekete autó, két ember kíséri Jánost – ezek a félelemre, a bizonytalanságra, a múltra utalnak). Aztán fokozatosan megnyugszik János és kezdi feldolgozni a történteket. Egyik kedvenc képem volt, amikor az ágyon ülve maga elé mered és egy almát szorongat a kezében. A film első felében kettészelt alma képét ez az új, egy és egész alma váltja fel. Ez pedig lehetőség az újrakezdésre, az új életre János és Luca számára.
Nekem tetszett a film, különösen az, ahogy a hangulatot, saját világát megteremtette, mind a képi, mind a színészi játékkal.
Ismertem a címadó alaptörténetet. Visszaemlékezve középiskolás éveim legmeghatározóbb novellaélményére kicsit attól tartottam, hogy valami elsikkadhat, vagy túlzott elemzés áldozata lehet, ha egy másfél órás mozgóképen adaptálják. Eleinte örömmel fogadtam a cselekmény új elemeit, de aggodalmam részben beigazolódott. Az elbűvölő alakítást nyújtó Törőcsik Mari a csúcspontra szinte belefásult a játékba. Az utolsó szavak minta erejüket vesztenék a képzeletemben megjelenő asszony kifejezésmódjához képest.
VálaszTörlésNagyon előnyösnek tartom a gyakori képbevágásokat. Segítik az értést és ezáltal nem tűnik vontatottnak a lassúnak mondható film.
Összességében sajnálom, hogy a kezdeti, az édesanya ápolását bemutató epizód minőségét számomra nem múlta felül az egész történetet mozgató cselekményszál.
Egy elég érdekes történetet mutat be a film. Nem mondom, hogy nagyon cselekménydús volt, azonban mégis volt mondanivalója. A visszamerengések egy másik idősíkot jelenítettek meg. A jelen és a múlt váltakozása és egymáshoz való viszonya a filmet végigkísérte. A folyamatos képbevágások, amik nagyrészt ilyen visszaemlékezések voltak igaz, hogy segítettek, hogy a film ne legyen túl vontatott, azonban szerintem sokszor érthetetlenné tették a filmet és néha kifejezetten zavaróak voltak.
VálaszTörlésA gondoskodó embert Luca képében jelenítette meg Makk Károly. Én nagyon szeretem, amikor ilyen karakterű emberek jelennek meg egy filmben.
A férj megjelenítése a filmben egy teljesen váratlan fordulat. Én személy szerint nem hittem volna, hogy meg fog jelenni. A végén azonban minden jóra fordul és egy happy end-el zárul.
Egyértelműen észrevehető, hogy a film két novellából lett megalkotva, a film vége teljesen elkülönül a többi részétől. A kapcsolat talán annyi, hogy megjelenik az az ember, aki mind Lucához, mind a Mamához kötődik, érdekes, hogy a film végén, amikor megjelenik, olyan, mintha róla szólna a film, s már nem a nőkről.
VálaszTörlésA gyakori képbevágások sokszor számomra nem voltak értelmezhetők, ugyanakkor jól kifejezi az egész film gondolatiságát, a csekély cselekménnyel ellentétben fejekben lejátszódó folyamatokat.
Érdekes volt számomra, hogy az egyes helyszínek mennyire elváltak egymástól. A film alapján nem tudnám becsülni az egyes helyszínek elhelyezkedését, egymástól való távolságukat, a rendező többnyire beltéri közeli képekkel dolgozott.
A két nő viszonya is érdekes, mintha a Mama lenne gyermek, aki szerelmes a professzorba, elhiszi a fiáról, hogy híres színész, ábrándozik, s a nála fiatalabb lány kell róla gondoskodjon, és a zord szocialista körülmények között egyre ellehetetlenebbülő helyzetben helytállni.