"Felejtheted-e ezeket az arcokat? Majd számonkérik tőled a történelmet, és igazuk lesz. Kérd számon a történelemtől az embert, és igazad lesz. És kérd számon magadtól is! Azt mondják, a jövő embere az, akinek nem lehet ígérni semmit, akinek egyetlen mércéje van, a megvalósult mű. Hogyan is mondta a görög? Nemcsak azt kell vállalni, amik vagyunk, hanem amik voltunk és amik lehettünk volna."
Ezek a rendező Sára Sándor első nagyjátékfilmjének zárógondolatai. És miközben elhangoznak a mondatok, a főszereplő, a filmrendezőnek készülő Balázs előtt egy befőttesüvegben ott lebegnek frissen előhívott fotói - arcok, tekintetek, sorsok, amelyekkel találkozott, és amelyeket többé nem felejthet…
Ezek a rendező Sára Sándor első nagyjátékfilmjének zárógondolatai. És miközben elhangoznak a mondatok, a főszereplő, a filmrendezőnek készülő Balázs előtt egy befőttesüvegben ott lebegnek frissen előhívott fotói - arcok, tekintetek, sorsok, amelyekkel találkozott, és amelyeket többé nem felejthet…
Sára a Feldobott kővel – melynek egyszerre volt rendezője, operatőre, sőt Csóri Sándorral és Kósa Ferenccel közösen forgatókönyvírója is – megjelölte azokat az alapokat, amelyre az egész életmű épülhetett. Készítsen akár szatirikus parabolát vagy történelmi kalandfilmet, lírai szociográfiát vagy beszélő fejes dokumentumfilmet.
Sára Sándor 1957-ben végzett a filmművészeti főiskolán, operatőr szakon. Amikor 1968-ban úgy dönt, hogy ő is beül a rendezői székbe, hogy elkészítse a maga szerzői filmjét, operatőrként már számos dokumetum-, kisjáték-, illetve nagyjátékfilm van mögötte, számos komoly sikerrel. (Többek közt Gaál Istvánnal elkészítette a magyar újhullám első filmjének tartott, nemzetközileg is agyondícsért Sodrásbant, Kósa Ferenccel a cannes-i filmfesztivál rendezői fődíjával jutalmazott Tizezer nap c. filmet, Szabó Istvánnal pedig az Apa – Egy hit naplója c. mozit, ami Moszkvából és Locarnóból is elhozta a fesztivál zsűrijének díját.)
A Feldobott kő története 1949-50 táján kezdődik, s egy fiatalember sorsán keresztül beszél az ötvenes-hatvanas évek magyar történelméről. A családfők hirtelen eltűnéséről, a tanyasi emberek és az erdőben meghúzódó cigánycsaládok életéről és kiszolgáltatottságáról, az országban uralkodó hangulatról... Ahogy azt Sára látta és megélte.
„A Földobott kő tulajdonképpen valós elemeken alapul, az én apámat internálták, azért nem vettek fel a főiskolára, akkor elmentem dolgozni figuránsnak egy földmérő és talajvizsgáló irodához, ott valóban megismerkedtem egy görög partizánnal, valóban éltünk cigánytelepen, voltunk tanyákon, úgy, hogy minden eleme hiteles” – emlékezett a DunaTV Bekezdések c. portréfilmjében.
Amikor néztem a filmet, akkor azon gondolkoztam, hogy mi is a mondanivalója. Arra jutottam, hogy az utolsó 3 percen kívül nem nagyon találok mondanivalót, igazából csak egy ember, és rajta keresztül többek sorsa van bemutatva. Az elemzést elolvasva kicsit megnyugodtam, hogy valóban erről van (részben?) szó. Az idézett résztől eltekintve nem éreztem, hogy a film gondolati lenne. Képileg érdekes volt talán, ahogy több esetben is arcról arcra ugrál a kamera, mintha fotósorozatot látnánk. Egészen közelről mutatja az arcokat. Ilyenkor általában csönd volt, vagy legalábbis nem voltak lényegi párbeszédek. Érdekes még, hogy a film vége magáról a filmről szól. Ez szerintem nem volt jellemző a korabeli filmekre.
VálaszTörlésNagyon nehezen értelmezhető a film mondanivalója. A történet elég kusza, hiszen a főszereplőn kívül a filmben minden változik. Hitelesen mutatja be az 50-es évek beli vidéki világot. Mind a tanyasit, mind a cigányokat. A kommunista rendszer elleni elemeket fel lehet fedezni a filmben. A kameraállások változatosak volta. Felfedezhető egy olyan elem is, hogy fejjel lefele vesznek fel valamit, ez újdonság. Az arcok játéka ebben a filmben is kulcselem volt. Nagyon erős kifejezéseket lehetett az arcokról leolvasni. A kedvenc jelenetem az volt, amikor a két tanyasi beszélget a sötétben és megállapítják, hogy lehet, hogy a görög nem is görög, hanem japán.
VálaszTörlésKicsit az az érzésem, mintha túl sok dolog történt volna, túl sok mindenről lett volna szó, de túl lassan.
VálaszTörlésA képi világ ebben a filmben is megkapó. A fontosabb jelenetek külön ki vannak emelve, gyakran állóképpel. Egyes felvételek nagyon meglepők és érdekesek, mint például a fejjel lefelé kamerázás. Kicsit Örkény egypercese jutott az eszembe: Arról, hogy mi a groteszk.
A cigányok őszinte pózolása a fényképező előtt a legmegdöbbentőbb.
Erős a záró képsorozat is: Az előhívott képek magukban is különlegesek, keringésük, kavargásuk az előhívó folyadékban az egész film metaforája lehetne. Egy kusza valóság, melyet Balázs próbál megragadni, kiismerni, próbál benne élni és érvényesülni.
A film több epizódból áll, és ezeket talán csak egy személy, a főszerepkő, Balázs köti össze – ugyanakkor egyfajta előrehaladás is tapasztalható: az évek során egyre feljebb sikerül jutnia, a „kulák-gyerekből” a film végére filmrendező válik. Emellett megfigyelhető benne egy keretes szerkezet, hiszen ugyanazzal a monológgal kezdődik, mint amivel véget ér. Egy érdekes motívum volt a filmben az autó, a hajó és a vonat (pályaudvaron, „Elvitték apádat.”- jelenet, éjszaka a mozdony egyre erősödő hangja, vagy a puszta szélén, a távolban, ítélet hallgatása rádión - hajó), amely általában valamiféle tragédiát jelzett előre. Egy másik, nekem tetsző motívum volt a jegenyesorból kidőlő fa. Fontosak ugyanakkor az ellentétek: megjelenik egy generációs ellentét a film elején, valamint a tradíció/modernség, vagy ezzel párhuzamosan az eddigi élet és a kommunista rendszer közötti feszültség. Érdekes szereplő a görög is, hiszen teljesen idealista a kommunizmussal kapcsolatban, és (hasonlóan a Körhintához), itt is a megvalósítást okolja a hibákért, nem magát az eszményt.
VálaszTörlésA kamerakezelés pedig nekem is nagyon tetszett, egyrészt a premier plánok vagy szuperplánok, másrészt a gyakori, már-már festmény vagy fénykép-szerű nagytotálok, amikben gyakran beleközelített a kamera (pl. tanyasi képek).
Egy megrázó jelenet volt számomra a cigánytelepi záró jelenet: ebben csúcsosodott ki a filmben végig meglévő kiszolgáltatottság, ahogy a fertőtlenítő port a betegek kopasz fejére öntötték. Engem ez fogott meg leginkább a filmben.